Sokszor szeretjük meghivatkozni a „tökéletes technika” szófordulatot...
- De jelent-e ez egyáltalán bármit is a valóságban vagy pusztán csak egy mesebeli dolog?
- Lehet, hogy olyan, mint az 1/x függvény határértéke, amire törekedni kell, de ténylegesen elérni sose fogjuk?
- Vagy nem is kell rá törekedni olyan erővel?
- Vajon a rossz és jó ismétlések aránya mutatja a technikai képzettségünk szintjét?
- Vagy ha már nem önveszélyes a kivitelezésünk, akkor szinte mindegy milyen a mozgásunk, mert nem fog releváns különbséget jelenteni az erőszintünkben, ha „technikázni” akarunk?
- Sőt, esetleg kontraproduktivitást eredményez, ha folyamatosan az esetleges hibákon parázunk és emiatt nem megyünk súlyra?
Vitathatatlanul sok a kérdés a témában, nézzük a választ:
A cikk apropóját egy Squat University-s bejegyzés adja, ahol azt fejtegetik (sejtésem szerint szándékosan provokatív módon), hogy egy 250-es guggolás kifogástalan technikával komolyabb teljesítmény, mint egy 300-as beeső térdekkel és felugró csípővel. Nyilván ezzel lehet (és érdemes is) vitatkozni. Az én meglátásom szerint a bejegyzés szerzőjének azonban bizonyos értelemben legalábbis, de igaza van.
Mégpedig amiatt, mert a technikájára háklis 250-et teljesítő sportoló előbb-utóbb utol fogja érni a 300-as sporttársát, akit nem izgat, ha billeg, csavarodik mozdulat közben ezzel rontva az egész emelés erővektorainak hatékonyságát és megnövelve egy-egy sérülés esélyét. Értelemszerűen ezutóbbi gondolatkísérletben feltételeztük, hogy nincs jelentős genetikai különbség a 2 guggoló között vagy a klasszikus hasonlatos toposszal élve ikertestvérekről beszélünk.
Mit jelent a tökéletes technika?
A továbbiakban a tökéletes technika alatt azt fogjuk érteni, ami a legproduktívabb kivitelezést jelenti az egyén számára.
Ezzel szemben tökéletes technika alatt sokan azt értik, hogy van egy megálmodott kép a fejben, hogy hogyan is KELLENE kinéznie a gyakorlatnak és ehhez próbálják minél jobban közelíteni a saját kivitelezésüket.
Ne érts félre, jó, ha vannak példaképeid, akik technikáját le akarod másolni, mert ilyen-olyan okokból tetszik neked. Ha van egy cél, ami felé haladni akarsz, az mindig ad egy keretrendszert az edzésnek és egy tartást a léleknek. Ahogy a régi latin mondás tartja, „semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” Ebben az értelemben mindenképp hasznos lehet, ha törekszel a kivitelezés (illetve az egyéb, erősödésedet elősegítő komponensek) optimalizációjára, akár egy példaképed mozgásának mintájára. Ilyen módon a technika fejlesztésére való törekvés egyszerre lehet cél és eszköz is: eszköz a nagyobb totálhoz, cél pedig azért, hogy legyen ami felé tudsz haladni és megőrizni a motivációt.
Másik oldalról nézve viszont soha se szabad beleesni abba a hibába, hogy a körülmények figyelembevétele nélkül akarod másolni valamelyik kiemelkedő erőemelő sportoló technikáját. Több okból sem:
- Részint amiatt, mert mások lehetnek a példakép testarányai (magasság, testsúly, combcsont hossza, karok hossza, kézméret).
- Továbbá, mert mások lehetnek az erősebb és gyengébb izomcsoportjai.
Pro tipp: A szélsőségek, mint mindig és mindenhol, itt is kerülendőek! 1-1 technikai elemet (ami nem testarány-függő) még érdemes lehet szinte bárkitől ellesned, de mindig inkább egy hozzád hasonló felépítésű élsportoló kivitelezéséből meríts ihletet és próbálgasd magadon, hátha segít. Ne feledd, hogy a tökéletes technika csak az egyén szintjén létezhet!
Hasznos vagy felesleges mentális teher a tökéletes technikára való törekvés?
Mondanom sem kell, hogy a kivitelezés szépségére való törekvés elsősorban nem esztétikai, hanem hatékonyságbéli kérdés. Kevesebb energiával fog ugyanis járni az a gyakorlat, ahol megteszünk minden szükséges mozdulatot, de azt és csakis azt és a lehető legsallangmentesebben. Erre a sallangmentességre szokták azt mondani, hogy valakinek „letisztult a technikája”, vagyis nélkülöz minden felesleges momentumot. „A kifinomultság csúcsa az egyszerűség” - ahogy Leonardo da Vinci mondta. Ezért tűnhet olyan könnyűnek egy hatalmas súllyal végrehajtott gyakorlat, ha egy rutinos versenyző csinálja. Pedig nyilván a valóságban egyáltalán nem könnyű. Sőt minél nagyobb a súly, annál inkább nem könnyű, hiszen ott 1-1 cm elbillenés az egyensúlyi pontból, már nem lesz elkompenzálható semmilyen módon.
Ebben a tekintetben tehát egészen biztosan kijelenthető, hogy vannak jobb és kevésbé jó ismétlések is a gyakorlás során és kevesebb Newton befektetett energiával fog több súlyt megmozgatni az, aki hatékony vektorok mentén mozgatja a súlyt.
Pro tipp: Ez az energiahatékonyságra való törekvés a gyakorlásod frekvenciájára is jó hatással lehet. Például, ha túlhasználod a gerincmerevítődet guggolás során és nem a combodon tartod a terhelést, az a felhúzásod teljesíthető volumenére is rossz hatással lesz. Márpedig minél többet tudod gyakorolni a mozdulatot, annál jobban beléd tud ivódni és gondolkodás nélkülivé, ösztönszerűvé válni.
Majd alakul az a technika...
Sokan állnak úgy fejben ehhez a technikázós kérdéshez, hogy felesleges időpocsékolás, ha külön figyelmet akar valaki fordítani a kivitelezés fejlesztésére. Ennek a megközelítésnek a hívei abból indulnak ki, hogy ha már megtanultuk az alapok alapjait, amiben minden gyakorlatnak egyeznie kell, akkor a többi részlet már túlságosan egyéni lesz, ezért felesleges is másoktól, kivitelezésre vonatkozó tanácsokat elfogadni. Az a fundamentuma ennek az érvelésnek, hogy a technika úgyis alakul majd szépen lassan az egyén testarányaihoz, mobilitásához, erősségeihez-gyengeségeihez idomulva. És ez egy, a gyakorlással magától is bekövetkező folyamat, amire indokolatlan külön figyelmet fordítani és magunkra erőszakolni valaki más technikáját, hiszen attól, mert másnak bejött a valamilyen kivitelezés, az nem biztos, hogy ránk is illeni fog. A technika csiszolását pedig majd az idő megoldja magától, mint a közgazdaságban ismert Adam Smith-féle „láthatatlan kéz”.
A "technika-nácik"
A fenti gondolatmenet követői előszeretettel nézik le a technikájukra rigorózusan odafigyelő sporttársaikat. Félősnek és puha f@szúnak gondolják őket, akik csak becsapják magukat azzal, hogy „technikáznak”, miközben pedig egyszerűen csak félnek nagyobb súlyra menni és ezzel a kifogással ideologizálják meg a gyávaságukat.
És valljuk be, ebben olykor van is igazság.
Ha valaki akkor és csakis akkor hajlandó nagyobb súlyra vállalkozni, ha nem vét semmilyen technikai hibát, az sose lesz igazán erős. Még magához képest se. A technika fejlesztése ugyanis önmagában sosem lesz elég!
Pro tipp: Tekints a technikád fejlesztésére "csak" mint egy eszközre! a hatékonyabb mozgáshoz, az egészségesebb testhez és a nagyobb súlyokhoz. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagynod, mert örökké gyenge maradhatsz és az edzés flow-jellegét is elveszítheted, megfosztva magad attól a szinte testen kívüli élménytől, amikor minden idegszáladdal teljesíteni akarod a gyakorlatot. Pedig ez az érzés az egész erőemelés sava-borsa!
A nehéz súly jó tanár
Ahogy azt a korábbi cikkünkben is tárgyaltuk, ahol a személyre szabottság kérdéskörét vettük górcső alá, a nagy súlyok (értsd min 85-90%) gyakorlására mindenkinek szüksége van. Nem csak azért, mert ez a powerlifting valódi célja, hogy az 1RM-ünk minél több legyen, hanem azért is, hogy a technikánk csiszolása gördülékenyen menjen kisebb súlyokkal is.
Egy könnyű súlyt, alacsony RPE mellett bármilyen technikával fogsz tudni teljesíteni. Nem fog hibára kényszeríteni és belehajszolni esetleges kompenzációkba. Pedig a gyakorlás úgy lesz produktív, ha tudod, hogy mit kell gyakorolni, milyen hiba elkövetésére vagy hajlamos, melyik izomcsoportod gyengébb stb. Ha még nincsen benne egy mozdulat gyakorlásában több tízezer ismétlés és tökéletesen a testarányaidhoz idomított technikád, akkor 99%, hogy fogsz valamilyen hibát véteni a topseted során. Ezekre a hibákra hívhatja fel a figyelmedet a nagy súly és adja fel a leckét, hogy mit csinálj másképpen akár a gyakorlatok kivitelezése, akár a programozás, akár mobilizáció stb terén, hogy ez a hiba ne jöjjön elő.
Eléred-e valaha tökéletes a technikát?
Nem szabad rossz értelemben véve maximalistán hozzáállni a technika fejlesztésének kérdéséhez. Engedni kell a maximalizmusból abban az értelemben, hogy muszáj megemészteni azt, hogy kismilliószor fogod még elrontani a mozdulatot, mire elkezd majd a tiéd is hasonlítani pl. a példaképed kivitelezésére de még inkább a személy szerint számodra tökéletes technikai kivitelezésre.
Ehhez pedig rengeteg önmérsékletre lesz szükség és sok-sok türelmes próbálkozásra, ahol ki kell kísérletezni a számodra tökéletes tempót, terpesz és fogásszélességet, lábfej pozícióját és minden egyéb részletet. Vagy felkérni egy edzőt, aki a sokkal tapasztaltabb szemének köszönhetően segíthet téged megóvni sok felesleges botladozástól.
Ez az útkeresés pedig tökéletes technikához, rendkívül izgalmas és segíthet téged türelemre inteni, ilyen módon pedig az életre is tanítani. Hiszen az ilyen tanulási folyamatok azok, amik előrevisznek és megmutatják, amire talán Madách Imre is gondolt az Ember tragédiájában: „A cél halál, az élet küzdelem és az ember célja e küzdés maga.”
